Ne lepődjenek meg ha egy autót sofőr nélkül látnak

A mai világban szinte már nincs olyan, amit az emberi képzelet ne tudna megvalósítani. A fikcióra épült filmek valóságtartama egyre gyakoribb, ha várnunk is kell arra pár évet, a tudósok biztosan megoldást találnak azon elképesztő dolgok kifejlesztésére, amit mi egyszerű halandók el sem tudunk képzelni.

 

Több fantasztikus filmben láthattunk már „csoda járgányokat”, melyek emberi tulajdonságokkal vannak felruházva. Gondolok itt a beszédre, a gondolatok kifejezésére, különböző problémák megoldására, emberi érzések kifejezésére. Láthattunk már gépjárművet emberi hatás beavatkozása nélküli működése közben is. Ez már nem csak a filmekben valósulhat meg, hanem a való életben is léteznek olyan gépjárművek, melyek vezetéséhez nem szükséges az emberi irányítás. Konkrét példa erre, a két elektromos kisbusz is melyek 13 ezer km-t tettek meg, szinte majdnem önállóan. A legutóbbi fejlesztések Németországban mentek végbe, ahol ezen elgondolást fejlesztették tovább a kutatók. A MIG névre keresztelt autó a taxi sofőröket válthatja fel. Telefonhívás segítségével lehet a rendszert életre kelteni. Az okos autó beméri tartózkodási helyünk, illetve akár kiérkezésének hátralevő idejéről is tájékoztatást ad. Felmerül a kérdés, hogy hogyan óvja meg a sofőr nélküli gépjármű a gyalogosakat, hogyan tartja be a KRESZ szabályait? Természetesen ezekbe a fejlesztésekbe bele tartozik az is, hogy minden további nélkül az autó érzékelné a jelzőlámpákat, útjelzéseket és egyéb jelzéseket. Mindent a KRESZ szabályainak rendelne alá.

 

Magyarország útjain egyelőre nem fenyeget a veszély, hogy hasonló járművekkel találkozunk, de ha egyszer mégis ilyen élményben lenne részünk, nem kell megijedni, nem csöppentünk bele egy fantasztikus film forgatásába.

 

Forrás: vezess.hu

 

Frissítés dátuma: 2024.01.11.
További cikkekért keresse fel Blog oldalunkat