Baleseti adó

A január 1-től hatályba lépő baleseti adó számos kérdést felvet a kötelező biztosítás befizetése kapcsán. A biztosítótársaságok az adó beszedésében egyfajta közvetítő szerepet játszanak a gépjármű-tulajdonosok és az adóhatóság között. Ugyanakkor bizonyos esetekben előfordulhat, hogy saját magunknak kell gondoskodnunk arról, hogy a biztosítási díj mellett az adó összege is beérkezzen a biztosítóhoz. Ennek elmulasztása akár a biztosításunk megszűnését, ezáltal pedig nem várt, komoly anyagi terhet is jelenthet, akár azt is, hogy a gépjárművet díjnemfizetés miatt kivonják a forgalomból, és az adót – nagyobb összegű adóalap után - önadózás keretében kell teljesíteni. Az alábbiakban a Generali Biztosító hívja fel a figyelmet arra, milyen feladatokra és határidőkre kell figyelni a következő időszakban.

A népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény (Neta tv.) kiegészítésének alapján 2012-től életbe lépett a baleseti adó, amelynek megállapítása, beszedése, bevallása és befizetése a törvény alapján – az önadózás esetén kívül – a biztosítók feladata. A biztosítóknak a megállapított adót – főszabályként - a törvény hatálybalépését követően az esedékes biztosítási díjjal, díjrészlettel együtt kell beszednie, annyi részletben és olyan arányban, ahogyan azt az ügyfél fizeti. Azon szerződés esetében, amelynek 2011-es utolsó esedékes díjával lefedett időszaknak van 2012-re áthúzódó része is, akkor a 2012-re eső díjrész után is meg kell fizetni a baleseti adót, amelyet a szintén a biztosító köteles beszedni. Ennek az adónak a beszedését a biztosítók 2012. január 1-jei esedékességgel kezdeményezni kötelesek. 

Az adó alapja az éves kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díj, illetve a fedezetlenségi díj, amennyiben a gépkocsi-tulajdonost ilyen kötelezettség terheli. Az adó mértéke az adóalap (kgfb díj, ideértve a fedezetlenségi díjat is) 30%-a, de a biztosító kockázatviselésével érintett időszakban legfeljebb napi 83,- Ft/gépjármű. 

Amennyiben az eredetileg megállapított biztosítási díj változik, a baleseti adó is arányosan növekszik vagy csökken. Így amennyiben bármely okból (pl. érdekmúlás – a gépjárműnek új tulajdonosa lesz vagy totálkárossá válik az autó) a befizetett biztosítási díj időarányos része az ügyfélnek visszajár, és ekkor a megfizetett baleseti adó arányos részét is visszakapja. A biztosító által megállapított baleseti adó és a biztosítási díj befizetése után nincs további tennivaló az adóval kapcsolatban.

A legfontosabb tudnivalók a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjfizetés kapcsán

  • Ha a biztosítási díj és a megállapított adó együttes összegénél kevesebbet fizettünk be, akkor ezt a törvény szerint úgy tekintik, hogy részben vagy egészben a megállapított adófizetési kötelezettségünket rendeztük. Fontos tudni, hogy akár a díj, akár az adó megfizetésének elmaradása a szerződés megszűnését eredményezi. A szerződés megszűnése komoly anyag terhekkel járhat, hiszen a fedezetlenségi díj többszöröse lehet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás eredeti, a biztosító tarifája szerinti díjának.
  • Amennyiben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés díjnemfizetés miatt megszűnik, az okmányirodák a jegyző határozata alapján kivonják a gépjárművet a forgalomból. A gépjármű forgalomból történő kivonása következtében a gépjármű üzembentartója önadózóvá válik. Ebben az esetben neki kell a fizetendő baleseti adót bevallania és befizetnie az állami adóhatóság részére. A biztosító a kockázatviselés megszűnésétől számított 15 napon belül igazolást küld arról, hogy az adó mely napig lett befizetve. Az önadózóvá váló személynek e napot követően a gépjármű kivonása napjáig kell megfizetni az adót, mégpedig a MABISZ által közzétett fedezetlenségi díj alapulvételével, azzal, hogy ilyenkor az adó felső határának napi 83 forintos összegét sem lehet figyelembe venni.
  • Amennyiben eddig a szerződő átutalással fizette a biztosítási díját, figyelnie kell arra, hogy az átutalás összegét a baleseti adó összegével meg kell növelnie. Beszedési megbízás (inkasszó) esetén érdemes kérnünk, hogy a számlavezető banknál intézkedjenek a baleseti adó mértékével megnövelt összeg beszedhetőségéről. Mindez azért fontos, hogy a szerződés esetleges díjnemfizetés miatt ne szűnhessen meg. A Generali-Providencia Biztosító Zrt. 2012. január 1-jétől minden esetben az adófizetési kötelezettséget figyelembe véve intézkedik a díj beszedéséről.

 

Forrás: http://biztositasiszemle.hu/

Frissítés dátuma: 2012.01.30.
További cikkekért keresse fel Blog oldalunkat