Hogyan kerülhető el az utazási betegség?


Az utazás miatt rosszullét leginkább a gyermekeket sújtja, a 2 és 12 év közöttiek azért érzékenyebbek, mert még nincs olyan fejlett egyensúly érzékelésük. Ezért is ritkább felnőtteknél, 50 év felett pedig szinte egyedüli eset a menet közbeni rosszullét, mivel a mozgási ingerek a kor előrehaladtával már egyre kevésbé zavaróak. A felnőttek közül a nők érzékenyebbek, az ok pedig a hormonháztartásban keresendő, a szervezetben lezajló biológiai folyamatok erősen befolyásolják a rosszullétet és annak kialakulását.

Az utazási betegség akár teljesen elkerülhető, de a legtöbb tünete egyszerűen megelőzhető, ha betartunk néhány egyszerű szabályt: 

1. Az egyik legfontosabb, hogy ne fogyasszunk alkoholt, koffeint, zsíros ételeket; ha lehetséges az utazást megelőző napon sem!
2. Fontos, hogy jó helyet válasszunk utazásunkhoz, üljünk menetiránnyal szemben, ablak mellett, vagy azzal szemben! Buszon törekedjünk középen helyet találni, mivel ott a legkisebb mértékű a jármű kilengése.
3. Kerüljük az izgalmat az utazás alatt és előtt! Sokszor a túlzott izgatottság is elősegíti a gyomor felkavarodását.
4. A patikákban kapható, különböző vény nélküli gyógyszerrel tehetjük könnyebbé az utazást, viszont mindig alaposan olvassuk át a betegtájékoztatót, szükség esetén kérjünk bővebb felvilágosítást.

Frissítés dátuma: 2014.09.25.
További cikkekért keresse fel Blog oldalunkat