Hogyan óvjuk értékeinket nyaralásunk során?

A jó idő megérkeztével a zsebtolvajok is új erőre kaptak. Nyaralásunk során értéktárgyainkra kellőképp figyelmet kell fordítanunk, ha nem szeretnénk azt más tulajdonában tudni. De hogyan óvhatjuk meg pénztárcánkat, fényképezőgépünket a tolvajok elől?

 

Nyaralásunk során sokszor hagyjuk értékeinket őrizetlenül a vízparton, törölközőnkkel letakarva, vagy a vonatra, buszra rohanva a nagy tömegben nem is vesszük észre, ha hátitáskánkban matatnak, zsebünkből emelik ki mobiltelefonunkat, pénztárcánkat. Pedig nagyon lényeges szempont ezekre odafigyelni, mert a zsebtolvajok pont ezt a tulajdonságunkat kihasználva szabadítanak meg bennünket értékeinktől. Megoldásként szolgálhat, ha nagyobb összegű pénzt nem viszünk magunkkal, csak éppen annyit, amennyi aznapra elegendő és természetesen azt is jó helyen tároljuk. Például övtáskánkban, amely derekunkra van helyezve, szorosan testünkhöz amit mindig ellenőrizni tudunk, vagy belső zsebünkben, ahol egyszerűen elérhetetlen az idegen behatolók számára. Ha valutát szeretnének beváltani, ne a sarki fűszeresnél tegyék azt, ha még kedvezőbb ajánlatot is kapnak, hisz könnyen becsapás áldozatává válhatnak. Ha gépjárművel indulnak útnak, látható helyen soha ne hagyják értékeiket még akkor sem, ha az autót  riasztva hagyják. Strandon mindig legyen valaki a parton hagyott tárgyaikkal, hisz míg Önök nyugodtan lubickolnak, a tolvajok nem pihennek és észrevétlenül már el is slisszantak az aznapi „betevőjükkel”. De ha mégis megtörténik a baj, egyből értesítsék a helyi rendőrséget, akik jegyzőkönyvet készítenek az esetről és megpróbálják a tettest mihamarabb elkapni. Mindezen óvintézkedések mellett ajánlatos utasbiztosítást kötni, hisz a pár ezer forintos biztosítási összegért nem csak saját egészségügyi biztonságuk, de poggyászaik is biztosítva vannak. Nyaralásukat ne rontsa el egy szélhámos, legyen az örök élmény, de ne a negatív események miatt. Számolja ki most utasbiztosítását és gondoskodjon saját és poggyászai biztonságáról is!                                                                                                                                                                                                                                                                                         

Forrás: neszmelyipolgarorseg.5mp.eu

 

Frissítés dátuma: 2024.01.10.
További cikkekért keresse fel Blog oldalunkat