Lakásbiztosítás kampány 2024 »

Biztonság, vagy gazdaságosság?

A KSH által kiadott, még a 2014-es adatokat feldolgozó Közlekedési baleseti statisztikai évkönyve is egyértelművé teszi, hogy a nők óvatosabb vezetők, mint a férfiak - írja a Formula.hu.

Lassabban és körültekintőbben vezetnek, a közlekedésbiztonságra jobban ügyelnek, szinte soha nem vezetnek, miután alkoholt fogyasztottak; és noha a hölgyek aránya a B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők esetében kb. 40%, de mégis csak a közlekedési balesetek 22%-áért felelősek. A nők ráadásul nagy figyelmet fordítanak a velük egy autóban utazó gyerekek biztonságára is, így a gyerekülés kiválasztására és szabályszerű elhelyezésére is.

Ugyanakkor a női vezetők óvatossága nem mindig bizonyul elegendőnek, ha az autó technikai állapota nem megfelelő. Főleg annak fényében érdemes ezen elgondolkodnunk, hogy a jelenleg Magyarországon forgalomban lévő, több mint 3 milliós autópark átlagéletkora 13,7 év volt (és az utóbbi években a szám csak emelkedett). A világ legnagyobb abroncsgyártója, a Bridgestone ezért arra figyelmeztet, hogy az abroncsaink minősége és állapota kulcsfontosságú szerepet játszik a biztonságos közlekedésben – annak fényében különösen, hogy a gumiabroncs a gépkocsink egyetlen olyan része, amely közvetlenül érintkezik az úttesttel!

A Bridgestone által az EU tagállamaira, így Magyarországra is kiterjedő felmérései azonban siralmas képet festenek: az EU statisztikáihoz hasonlóan tízből hét magyar autóvezető lapos, túlfújt, vagy kopott abroncsokon közlekedik. Ez nemcsak az abroncs sérülésének kockázatát növeli, de egy súlyos közlekedési baleset forrása is – és ha a balesetet követően felmerül annak a lehetősége, hogy a kopott, rossz abroncs volt a baleset forrása, úgy a biztosító nemcsak nem fizet, de a minden költséget a balesetet okozó autóvezetőre terhel.

„Ha kopott, lapos, vagy nem az évszaknak megfelelő abroncsokon közlekedünk, úgy nemcsak többet fogyaszthat az autónk és megnőhet a vízen való felúszás esélye, de csökken a gépkocsink tapadása és akár 15-20%-kal is meghosszabbodhat a fékút. Lapos abroncsokon ráadásul akár 20-30%-kal is csökkenhet az abroncsok várható élettartalma, növekszik az abroncsok gördülési ellenállása, ezzel együtt pedig növekszik a gépkocsi CO2 kibocsátása is. Ezért az abroncsaink rendszeres, de legalább havonta való ellenőrzése, vagy időszakos cseréje ugyanúgy hozzájárul a mi és gyermekeink biztonságos közlekedéséhez, mint a biztonsági öv bekapcsolása, vagy a gyermekünk gyerekülésbe való becsatolása. – mondta Barcsik Ákos, a Bridgestone Magyarország Kft. főmérnöke.

Forrás: http://biztositasiszemle.hu/

 

Frissítés dátuma: 2016.04.29.
További cikkekért keresse fel Blog oldalunkat