Lakásbiztosítás kampány 2024 »

Akár a baleseti adó is kiegyenlíthető, ha kármentesek vagyunk!

Az első tesztszámítások alapján az idei díjakról elmondható, hogy a biztosítók változatos stratégiát választottak a díjszabáshoz. Míg egyes biztosítók – főképpen a kisebbek – azzal próbálnak ügyfeleket szerezni, hogy minden eddiginél alacsonyabb díjakat kínálnak, addig mások nem csökkentették díjaikat, de új, eddig nem létező kedvezményeket találtak ki. A fő célcsoport ezekben az esetekben a fiatalabb korosztály, legtöbb esetben nekik ajánlanak különleges kiegészítő kedvezményeket.

Az adatok alapján a kisebb biztosítók ajánlják a legkedvezőbb díjakat, a nagy nevű konkurensekhez képest gyakran többszörösen olcsóbbak tarifáik. A KÖBE, Wabard, a Posta Biztosító és az ASTRA is agresszív versenyre készül, akár 25 %-kal is kedvezőbb díjakat kínál tavalyi tarifáihoz képest. A nagyobbak közül a Uniqa és a Groupama is alacsonyabb árakkal igyekszik megnyerni az ügyfeleket.

Ehhez képest míg az Aegon, a Signal és az Allianz szinte változatlan árakkal rukkolt elő, addig a Generali, az MKB és a K&H nem így kíván partnereket szerezni, ők a tavalyinál magasabb áron adják kötelező biztosításaikat. Szakértőink szerint az arra is utalhat, hogy ők inkább meglévő ügyfélbázisukat kívánják elkötelezni, valamint az olcsóbb helyett inkább a minőségi szolgáltatások felé nyitnak, amivel a tehetősebb rétegeket célozzák.

Mindemellett azonban mégis kijelenthető, ha az ember jól választ, akár még a baleseti adó összegét is megspórolhatja magának, amennyiben korábbi éveiben kármentes volt, azaz bonus-malus besorolása magas.

A tavalyi díjakhoz képest ugyanis átlagosan 5-25 % között mozog a díjcsökkenés, így a balesetmentesen vezetők a tavaly fizetett díjhoz képest nem feltétlenül fognak magasabb árat fizetni a balesti adóval megterhelt kötelezőjükért, amennyiben a legkedvezőbb ajánlatot választják.

Azoknál a biztosítóknál, akik áraikat nem csökkentették, jellemző, hogy különböző kiegészítő lehetőségeket kínálnak, melyek vonzereje abban áll, hogy néhány plusz ezres befizetése esetén nemcsak a károsultnak, de a baleset okozójának is fizetnek. Ez azt jelenti, hogy baleset esetén a biztosító a károkozó autójában keletkezett kárt is megtéríti, jóval olcsóbban, mint egy casco biztosítás esetében.

Más biztosítók azzal próbálnak kedvezni ügyfeleiknek, hogy díjaikat az autó tényleges használatához kötik. Ez azért fontos, mert a folyamatosan emelkedő üzemanyag árak mellett sok autós kétszer is meggondolja, hogy autóba üljön-e, így érezhetően kevesebbet használja járművét.

Szintén egyre elterjedtebb az az eljárás, hogy a biztosítók az olcsó kötelezőt más szolgáltatásaik igénybevételéhez kötik. Ez azok számára lehet kedvező, akik egyébként is gondolkodnak rajta, hogy lakás- vagy életbiztosítást kössenek a közel jövőben.

Összességében kijelenthető, ha pontos kalkulációk után jól választjuk meg biztosítónkat, akkor sokkal jobban is járhatunk, mint a tavalyi évben. Mindez annak köszönhető, hogy idén senki sem akart kimaradni a versenyből, mivel a szakértők szerint ez az utolsó alkalom, hogy ekkora roham várható. Egyes becslések alapján akár 1,5 millióan is lehetnek, akik idén a váltás mellett döntenek. 

Frissítés dátuma: 2011.11.01.
További cikkekért keresse fel Blog oldalunkat