Lakásbiztosítás kampány 2024 »

Baleseti adó: mire számíthatunk?

 „Vége az olcsó kötelezőnek!”  „Drágul a kötelező biztosítás!” „Emelkednek a kgfb-díjak, jön a baleseti adó!” „Újabb adót vetnek ki a gépjármű tulajdonosokra!”

Szeptember vége óta ilyen és hasonló hírekkel van tele a sajtó, az ember pedig csak kapkodja a fejét. A 2012-ben hatályba lépő új törvény szerint január elsejétől a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást az állam 30%-os baleseti adóval terheli, mely minden gépjármű üzembentartójára egyaránt vonatkozik majd. A tervek szerint a baleseti adóból beszedett forintok az egészségbiztosítási alapba folynak be, ha minden igaz, nagyjából 27 milliárddal gazdagítva azt.

Mit jelent ez a gépjármű tulajdonosokra nézve?

A kgfb-díjakat várhatóan 30% adóval terhelik majd. Ez a Piac és Profit számításai szerint pénzbe átszámolva annyit tesz, hogy az átlagosan 17 ezer forintos biztosítások összege 22 ezerre nő, feltéve, hogy a kgfb-díjak nem emelkednek tetemesen. (Hozzáértők szerint erre nem kell számítani, mivel – éppen a fennálló helyzet miatt - nagy valószínűséggel október 31-én minden eddiginél nagyobb verseny indul a biztosítók között, akik a nem várt változások okozta bizonytalanságban igyekeznek majd a lehető legjobb ajánlatokkal magukhoz csábítani az ügyfeleket.)

Persze biztosat a pontos végösszegekről egyelőre nehéz mondani. A törvény ebben az évben már nem fog érvénybe lépni, azonban a kgfb 2012-re szóló díjait a biztosítóknak legkésőbb október 30-án meg kell hirdetniük. Így akik számára most jött el kgfb-forduló, az adó nélküli díjakkal tudnak csak kalkulálni. Érdemes a kapott összeget beszorozni 1,3-del, hogy legalább megközelítőleg tudják, mire számíthatnak, amikor a már az adóval terhelt biztosítást kell befizetni.

Maradjak vagy menjek?                                    

Emellett hasznos és elengedhetetlen, hogy a gépjármű tulajdonos szétnézzen a kötelező biztosítások piacán. Ebben nagy segítség lehet a Biztosítók.hu Kötelező Kalkulátora, mely a megfelelő adatok bevitele után képet ad arról, melyik biztosító milyen díjakat ajánl.  A különböző biztosítóknál gyakran teljesen eltérőek az alapdíjak és a kedvezmények is, így okos döntés esetén a váltással ezreket lehet spórolni.

Amennyiben az ügyfél elégedett biztosítójával és szeretne maradni, akkor is érdemes kalkulálni! Előfordulhat ugyanis, hogy a fel nem mondott biztosítás következő évi összege – melyről a biztosító 50 nappal az évforduló előtt tájékoztat – magasabb, mint ha felmondás után új szerződést kötne.

A baleseti adó szempontjából mindegy, hogy melyik fajta biztosítással rendelkezik a tulajdonos, hiszen ezt mindenképp ráterhelik a kgfb-re. Mivel azonban a törvény még nem lépett életbe, azok, akiknek most van az évfordulójuk, a biztosító említett tájékoztatásában még a plusz teher nélküli összegről kapnak felvilágosítást.

Mint ahogy a nevében is benne van, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás nem kerülhető meg, ahogyan az új adó sem lesz az. Arról azonban bárki szabadon dönthet, hogy a régi biztosítását érdemes-e tovább vinnie, avagy ugyanannál a biztosítónál új szerződést kötni, netán biztosítót váltani a legkedvezőbb számára.

Tájékozódjon ezekről a lehetőségekről a Biztosítók.hu oldalán vagy keresse szakértőinket! Segítünk a döntés meghozatalában, hiszen nem babra megy a játék, hanem a pénztárcája tartalmára!


Frissítés dátuma: 2011.10.27.
További cikkekért keresse fel Blog oldalunkat