Jön a kötelezőkampány - Erre számítsanak az autósok és a biztosítók

Legkésőbb két hét múlva, november 2-án hirdetik meg új kötelező gépjármű-felelősségbiztosításaik díjait a biztosítók, ha terveznek egyáltalán díjváltoztatást. A tarifák elsősorban azok számára lesznek érdekesek, akik még 2010 előtt vásárolták gépjárművüket. Megjelent az első becslés, ez alapján a tavalyi szinttől is elmaradhat idén a biztosítót váltók száma. 

Míg a 2010. január 1-je után kötött gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések a kötés évfordulóján, a korábbiak január 1-jén fordulnak.

Határidők: 

  • a biztosítóknak a fordulónap előtt legalább 60 nappal kell ismertetniük díjaikat (november 2.),
  • a biztosítók a szerződés lejárta előtti ötvenedik napig (november 11.) értesítik az ügyfeleket új díjakról,
  • a felmondás határideje az ügyfél számára december 1-je,
  • az új szerződés megkötésének határideje pedig december 31-e.


A Portfolio rendelkezésére álló adatok szerint a tavaly év végi kampányban (erről itt írtunk összefoglalót) 273 ezren váltottak biztosítót. Mivel a 2010 előtt vásárolt autók aránya folyamatosan csökken (ma már bőven 50% alatt lehet), a biztosítóváltással elérhető megtakarítás pedig továbbra is alacsony (jellemzően legfeljebb évi néhány ezer forint), ennél még alacsonyabb lehet az idei váltások száma. 

 

Ezt látszik megerősíteni Csikós Dániel nyilatkozata is. A Genertel vezérigazgatója az MTI-nek azt mondta, 200-250 ezer váltóra számít. Szerinte idén biztosan hat a váltók preferenciájára az, hogy a román Astra Biztosító magyarországi fióktelepe tevékenységi engedélyét visszavonták, így a tőkeerős, megbízható társaságokat helyezik előtérbe.

A biztosítók november 2-áig a Magyar Nemzeti Bank honlapján, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) honlapján, valamint saját honlapjaikon hirdetik meg új díjaikat. Két éve nem kötelező ezt megtenniük, tehát ha nem tesznek közzé új tarifákat addig, akkor az utoljára meghirdetettek maradnak érvényben.

A biztosítók éves díjbevétele egyébként 2014-ben növekedésnek indult, és most már (az állománydíj alapján) eléri a 100 milliárd forintot a mélypontnak számító 2012-es 83 milliárd forinttal szemben. Ennek fő oka egyrészt a díjak fokozatos emelkedése (amely elsősorban egyébként nem a személygépjárműveket érinti), másrészt a szerződésállomány növekedése. 

 

 

Csikós Dániel két további szempontot is említett az idei kgfb-kampányról: 

  • vélhetően megszűnik az az általánosan jellemző állapot, hogy az új ügyfél olcsóbban köthet kgfb-t (a hűséget díjazzák a biztosítók),
  • szűkül az a lehetőség is, hogy aki az adott biztosítónál felmondja a szerződését, majd ugyanott újraköti, olcsóbb díjra számíthat.

 

Forrás: http://www.portfolio.hu/


Frissítés dátuma: 2018.10.01.
További cikkekért keresse fel Blog oldalunkat