Utasbiztosítás - mit tegyünk, ha már megtörtént a baj?

Az utasok rémálma egy baleset, legyen az személyi sérülés, autóbaleset vagy bármilyen káreset. Ekkor jól jön az utasbiztosítás, és jó azt is tudni, hogy mit tegyünk egy ilyen helyzetben. 

Hogyan menjünk biztosra?

Az utasbiztosítások körében általánosan elterjedt szolgáltatás a segítségnyújtás vagy asszisztencia. Ez egy magyar nyelvű és mindig aktív ügyfélszolgálatot jelent, amit a bajba került ügyfél hívni tud. A szolgáltatás lényege, hogy első lépésként a biztosítóval vegye fel a kapcsolatot a biztosított, így a szerződésben meghatározottak szerint tudnak eljárni. 

Ebből kiderül, hogy első és legfontosabb a 24 órában hívható ügyfélszolgálatot felhívni, ha szeretnénk, hogy a biztosító később kártérítést fizessen. Akut esetekben ésszerű előbb lélegeztetni vagy ütőeret elszorítani, de egy kevésbé életbevágó helyzetben ez legyen az első dolgunk. Azért is, mert így tájékozódunk leghamarabb magyarul, hogy hova menjünk és mit cselekedjünk.

Mire lesz szükségünk a kártérítéshez?

A kár rendezéséhez különböző dokumentumokat kell benyújtani, amelyekre az ügyintézések során érdemes odafigyelni, és pontosítani az adott szolgáltatás kapcsán a konkrét biztosítóval. Ha kórházi, orvosi ellátásra kerül sor, feltétlenül említsük meg az orvosnak, hogy rendelkezünk biztosítással. Kérdezni nem fogják, de a részletes diagnózisra szükségünk lesz a kárrendezéshez.

Továbbá szükség lesz a biztosítási kötvényre, valamint az utazás időpontját és körülményeit igazoló dokumentumokra. Ezek lehetnek repülőjegyek, egy szerződés az utazási irodával stb. Továbbá a káreset kapcsán igénybe vett szolgáltatások részletes leírását és a hozzá kapcsolódó dokumentumokat, például rendőrségi jegyzőkönyvet, vagy a fent említett orvosi diagnózist, kórházi leleteket is kérni fogja a biztosító. 

A legnagyobb baj akkor történhet, ha baleset esetén nincs utasbiztosítás. Ezzel együtt és kellő tájékozottsággal könnyebben tudunk boldogulni a bajban. 

Frissítés dátuma: 2018.10.01.
További cikkekért keresse fel Blog oldalunkat