Lakásbiztosítás kampány 2024 »

Biztosítóváltás 2016-ra - tudnivalók

Hamarosan újra kezdődik a novemberben útjára induló biztosítóváltás időszaka, amikor eldől, mennyit fizetünk évente. Most elsősorban a kötelező gépjármű felelősség biztosításról (KGFB) lesz szó, és azokra vonatkozik, akik 2010. január 1-je előtt kötötték a meglévő biztosítást autójukra, motorukra - akik 2010. január 2-a után vásároltak, azoknak a vásárlás napja lesz majd a biztosítási évforduló.

Általános tudnivalók

A biztosítóváltás alapvető feltétele, hogy 2015. december 1-jéig fel kell mondania a jelenlegi biztosítást, mivel ezt csak úgy lehet módosítani, hogy 30 nappal a váltás előtt a biztosító tudomására hozzuk a felmondást. Ekkora kell a biztosítóhoz személyesen, faxon vagy elsőbbségi, ajánlott levélben eljuttatni a felmondást - nem érdemes az utolsó időszakra hagyni, mivel ha nem érkezik meg időben a felmondás, az újonnan kötött biztosítás nem lesz érvényes. Az új biztosítási szerződést 2015. december 31-ig kell megkötni, azaz 2016. január 1-jén már új biztosítónál kell kötelező biztosítással rendelkezni. A felmondással egy időben érdemes az új biztosítást is megkötni.


Fontos időpontok a váltásnál

2015. november 2.: a biztosítók közzéteszik a díjaikat
2015. november 3.: az összehasonlítható díjkalkulátorokon megjelennek a biztosítók díjai
2015. november 15-ig: a biztosítók tájékoztatást adnak a 2016 évi index díjakról
2015. november 29.: az alkuszi megbízás beérkezésének határideje a Biztosítók.hu Alkusz Kft.-hez
2015. december 1.: a kötelező biztosítás felmondás beérkezésének utolsó határideje
2015. december 31.: legkésőbb ezen időpontig kell megkötni az új kötelező biztosítást
2016. január 1.: az új biztosítás díját eddig be kell fizetni, mivel a régi biztosítás ezen időponttól kezdve nem nyújt fedezetet

A november 2-i dátum azért fontos, mert ilyenkor lehet érdeklődni a jelenlegi biztosítónál a 2016-os várható díjakról, és eldönteni, hogy érdemes-e váltani.

 

KGFB váltás


Hogyan és hol tudok váltani

Honlapunkon vagy telefonos ügyfélszolgálatunkon keresztül gyorsan, és egyszerűen megtalálja az Önnek leginkább megfelelő biztosítót, néhány perc alatt elvégezheti a díjkalkulációt, és megkötheti kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását. Ha van már regisztrációja nálunk, akkor azzal belépve, ha nincs, akkor új fiókot regisztrálva tudja igénybe venni a szolgáltatásainkat. Az adatok ellenőrzése, a biztosítási feltételek, illetve a jogi nyilatkozatok megismerése és elfogadása után a Biztosítók.hu Alkusz Kft.-nek már csak az Ön által aláírt alkuszi megbízásra van szüksége ahhoz, hogy az Ön nevében hivatalosan is eljárhasson. Amennyiben nincs lehetősége az alkuszi megbízás kinyomtatására, igényének megfelelően postázzuk azt. Az aláírt alkuszi megbízást eljuttathatja hozzánk faxon, e-mailben vagy postai úton. 


Végezetül

Menet közben bármikor elmentheti a már megadott adatokat, később ugyanonnan folytathatja a szerződéskötést. Amennyiben segítségre lenne szüksége, keresse fel ügyfélszolgálatunkat telefonon, vagy e-mailen keresztül, szakértő kollégáink készséggel állnak rendelkezésére, bármilyen kérdése lenne kötelező felelősségbiztosításával kapcsolatban!

Amennyiben biztosítási évfordulója nem január 1-jén van, kérjük, regisztrálja évfordulóját, hogy időben értesíthessük a váltás lehetőségéről! Kattintson ide >>

Frissítés dátuma: 2018.10.01.
További cikkekért keresse fel Blog oldalunkat