Így szerveztem ötcsillagos utazást az okostelefont nyomkodva

Okostelefonok nélkül az élet szinte elképzelhetetlen. Lépten-nyomon, legyünk bárhol, nem telik el úgy egy perc, hogy ne látnánk valakit a telefont nyomkodni – vagy éppen mi nem nyomkodnánk.

Természetesen jelen esetben nem a telefonozás káros hatásaira szeretnénk kitérni, viszont az elején fontos leszögeznünk, hogy nyaralni-telelni-túrázni - a változatosság kedvéért - lehetőleg ne azért menjen, hogy legyen mit kiposztolnia Instára, vagy hogy állandóan tájékoztassa az otthoniakat arról, hogy adott pillanatban éppen mit csinál. Ez persze nem kitétel, viszont elhiheti, hogy utazása így sokkal kellemesebb és nyugodtabb lesz.

A telefon tehát a szórakoztató alkalmazásokon kívül hasznosabb, az életünket megkönnyítő funkciókkal is rendelkezik. A mindennapok hasznos kellékei; egy-egy utazás alkalmával pedig kifejezetten jól jöhet, ha nálunk van egy mobilnet/wifi-képes telefon - persze, csak ha mértékkel használjuk az általa nyújtott lehetőségeket.

Borzasztó a tájékozódási képességem

A több négyzetméteres, széthajtogatós térképek ideje leáldozóban van – persze kinek a pap, kinek a papné. Azt azonban nem érdemes elfelejteni, hogy egyre több alkalmazás áll rendelkezésre a turisták és túrázók részére, amelyeknek gyakorlati hasznát nem vonhatjuk kétségbe.

A tematikus térképek száma szinte végtelen, legyen szó várostúráról, természetjárásról stb. A népszerű városok nevezetességeiről, közlekedési hálózatáról szinte biztos, hogy pillanatok alatt talál térképet, segédletet; továbbá egyre több magyarországi település is rendelkezik már alkalmazással. (Ilyen például Szolnok városának applikációja.)

A várostérképek mellett túraútvonalak széles választékát is megtalálhatja az alkalmazás-áruházakban.

Égen, földön

Az elfelejtett autópálya-matrica ne okozzon fejtörést, hiszen a magyarországi utakon – miután gépjárművével felhajtott a megkülönböztetett jelzésű útra – 30 perc áll rendelkezésre, hogy megvásárolja online a használatra jogosító e-matricát. A legtöbb, „matricás” rendszerben működő autópályák esetében online is történhet a vásárlás.

A térképes alkalmazások autóval történő utazás esetén is jól jöhetnek: könnyen megtudhatja, hol van a legközelebbi benzinkút, megkeresheti a legközelebbi autószervizt stb.

A repülés során sem kell kütyüjét nélkülöznie; a legtöbb légitársaság rendelkezik alkalmazással, járatkövetővel

Népszerűbb légitársaságok alkalmazásai: Wizzair, Ryanair.

Ha pedig vonattal, busszal, esetleg mások gépkocsijában utazva akarja elérni célállomását, szintén segítséget nyújthatnak a szolgáltatók weblapjai, alkalmazásai.

Azok a piszkos anyagiak 

Külföldi utazás esetén mindig jól jöhet egy valutaátváltó(-alkalmazás), ha nincs tisztában az aktuális árfolyamokkal, illetve több országba is ellátogat.

A legtöbb bank rendelkezik alkalmazással, mobilra optimalizált weboldallal, ezért utazás-nyaralás során is ellenőrizheti költéseit, limiteket állíthat be stb.

Szálláshely keresése

A tökéletes utazás mellé a hozzáillő szálláshely is dukál. Számos weboldal és alkalmazás létezik, amelyek segítségével akár az utolsó pillanatban is lefoglalhatja ideiglenes lakhelyét.

Példaként néhány népszerű szállásfoglaló alkalmazás: Airbnb, Booking.

Bocsánat, nem értettem. Elmutogatná?

Keveredett már úgy külföldre, hogy nem beszélte az adott ország nyelvét, és az angollal sem tudta megértetni magát? A jó szándék és a kézzel-lábbal történő kommunikáció persze sokszor működik, de ha nincs kedve úton-útfélen újabb activity-kört lejátszania, akkor érdemes egy szótár-alkalmazást telepítenie mobiljára.

Persze mindezen hasznos dolgok ellenére szükséges még egyszer említést tennünk arról, hogy az utazás a pihenésről, hétköznapokból történő kiszakadásról szól. A telefon mindenképpen kapcsot jelent a szürke mindennapokhoz, ezért nem árt, ha egy kicsit elfelejtkezik róla – az üzenetek, értesítések úgyis megvárják.

Frissítés dátuma: 2019.03.12.
Ossza meg, ha tetszett