A látás és a láthatóság fontosságára figyelmeztető közlekedésbiztonsági kampány indult

A részt vevő gépjárművezetők térítésmentesen vizsgáltathatják át autójuk világító és fényjelző berendezéseit, gumiabroncsait, és ellenőriztethetik a látásukat.

A látás és a láthatóság fontosságára figyelmeztető országos közlekedésbiztonsági kampány indult hétfőn.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kedden a rendőrség honlapján azt írta: a Látni és látszani elnevezésű akció december 6-ig tart.

A kampányban arra ösztönzik a gépjárművezetőket, hogy éljenek a felkínált lehetőségekkel. A vizsgálatokon megjelent gépjárművezetőknek a kampányhoz csatlakozó szervizek külön lapot adnak át, amely igazolja, hogy a sofőr a vizsgálaton részt vett, és járműve megfelelt a jogszabályokban előírtaknak.

 

A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a közlekedés szereplőire háruló felelősségre, valamint arra, hogy a vezető látása és a gépjármű műszaki állapota, láthatósága nélkülözhetetlen a biztonságos közlekedéshez. Idén emellett a kerékpárosok és a gyalogosok biztonsága is fokozottan előtérbe kerül.

A "Látni és látszani" kampányhoz csatlakozott szervizek, optikusok, OMW-töltőállomások listája az esemény hivatalos weboldalán, a www.latnieslatszani.hu honlapon találhatók meg - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Frissítés dátuma: 2020.10.21.
Ossza meg, ha tetszett
További cikkekért keresse fel Blog oldalunkat