Fontos tudnivalók a rendszámtábla változással kapcsolatban

2022. július 1-től új rendszámtáblák kerülnek majd bevezetésre - az eddig használt formátum helyett négy betűt, (2x2) tagolással, és három számot tartalmaznak majd az új jármű-azonosítók.

Hogyan néztek ki korábban?

A három betűből és három számból, egy magyar zászlóból és egy nagy H betűből álló kombinációt 1990 nyarán vezették be Magyarországon. Ez kapott 2004-ben, az uniós csatlakozáskor kék alapszínt, illetve a hazai trikolór helyét pedig a sárga EU-csillagok vették át. Egy ideje azonban a jól értesültek már pedzegették, hogy változásra készül a jogalkotó, hiszen napjainkban az S-sel kezdődő betűkombinációnál tartunk, s már csak a T-s, a V-s és a Z-s sorozat van hátra, ebből kifolyólag lassan elfogynak a jelenleg alkalmazott elv szerint kiosztható azonosító táblák.

A veterán járművek OT betűjelű rendszámaiból is nagyon kevés kiadható maradt, többek között ezért is indokolt az új változat bevezetése. Fontos figyelembe venni azt is, hogy nemcsak a sorozatban gyártott rendszámokat érintheti a változás, hanem az egyedi illetve egyéni darabokat is. Az egyedi rendszám karaktereinek számából eredően feltűnőbb, hiszen jelenleg ezek  4+2 vagy 5+1-es elosztásúak. Az egyéni rendszám lényegében egy szabadon választható 3+3-as elosztású, egyénileg legyártott rendszámot jelent, amely első ránézésre megegyezik a hagyományos rendszámokkal, általában akkor okoz feltűnést, ha a kezdő karakter az ABC-nek egy olyan betűje, ahol még nem tart a rendszámkiadás.

Mi a helyzet jelenleg?

2019-ben még arról nyilatkozott a Belügyminisztérium, hogy a három betű-három szám kombináció 2026 környékén fog kifutni, tavaly már viszont látszott, hogy ez sokkal hamarabb bekövetkezik. Rekord gyorsan fogyott el ugyanis a 2018 júliusától/augusztusától osztott, és jelenleg használt R betű: a P-vel kezdődő rendszámokat 2016 decembere és 2018 szeptembere között osztották. Az N betűs táblák kiosztásához még több idő kellett, 2014. december – 2017. február időszakban kerültek a járművekre.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese kijelentette, hogy az átállás felmenő rendszerben történik meg, az új formátumú táblákat az újonnan forgalomba helyezett járművek kapják meg jövő nyártól, ugyanis a jelenlegi karakterkészlet használatával már csak néhány évig biztosítható a rendszámok kiadása. 

Rendszámtáblák a jövőben

2022 nyarán nem egyszerre, minden járművön fog lecserélődni a rendszámtábla, hanem csak az onnantól kezdve forgalomba helyezett járműveken. A felmenő rendszerű bevezetés így semmiféle adminisztrációs többletterhet nem jelent a tulajdonosok, üzemeltetők számára, kiadásaikat nem növeli. A forgalomban lévő hatósági jelzések a továbbiakban is használhatók, azokat nem kell új táblákra cserélni. A hosszabb rendszámok a járműpark természetes ütemű megújulásával, fokozatosan váltják majd fel a régieket.

 

 

A jövő júliustól kiadható rendszámok a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. Ékezetes magánhangzók vagy a dz kivételével kétjegyű mássalhangzók nem szerepelhetnek rajtuk. A táblákon Magyarország címere mellett az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag látható fehér H jelzéssel. Az ITM közleményében olvasható, hogy egyszerűsödnek az ideiglenes rendszámtáblák is, az eddigi „E”, „M”, „P”, „SP” és „Z” betűjelűek helyett, szintén felmenő rendszerben, egységesen „I” betűjelűeket adnak majd ki.

A "speciális" célra használt járművek jelzése a következőképpen alakul majd: 

  • a taxik a TX,
  • a Magyar Honvédség járművei HA
  • a rendőrség járművei RA
  • az Országos Mentőszolgálat járművei MA
  • a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járművei NA
  • a büntetés-végrehajtási szervezet járművei pedig BA betűjelű rendszámtáblákkal közlekedhetnek.

A veterán járművekre kiadható OT rendszámok készlete szintén kimerülőben van. Ezen esetekben majd a két betűjel mellett az eddigi három helyett négy számjegy foglal majd helyet. A környezetkímélő járművek világoszöld alapszínű táblái és a gépkocsi kerékpárszállító eszközére szerelhető szürke alapszínű jelzések a hosszabb formátumban is kiadhatók lesznek. A módosított előírások változatlanul lehetővé teszik az egyénileg kiválasztott vagy egyedileg előállított rendszámok engedélyezését. 

A legfontosabb kérdések

Mikortól lesznek majd forgalomban az új rendszámtáblák?

2022. július 1-től, az akkortól forgalomba helyezett járműveken már az új formátumú rendszámtáblák lesznek láthatóak. 

Hogy fognak majd kinézni az új rendszámtáblák?

2x2 betű, illetve három szám kombinációjából állnak majd az új táblák.

Nem lesz nehéz feladat, hogy minden járművön egyszerre kell lecserélni a rendszámtáblákat?

Nem, mivel ez a rendszámtábla-csere csupán felmenő rendszerben érvényes, a 2022. júlus 1. előtt forgalomba helyezett kocsik nyugodtan mehetnek a régi formátumú táblákkal. 

Miért kell "megint" változtatni?

A legutóbbi változás 1990-ben történt, viszont úgy néz ki, hogy a korábbi jóslatokkal (2026) ellenében jóval hamarabb elfogytak volna a kiadható rendszámok, hiszen már az "S" betű kombinációnál tartottunk idén.

Lesznek-e speciális, csak bizonyos jellegű járműveknél alkalmazott kezdő kombinációk? 

Igen, mégpedig az alábbiak: 

  • a taxik a TX,
  • a Magyar Honvédség járművei HA
  • a rendőrség járművei RA
  • az Országos Mentőszolgálat járművei MA
  • a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járművei NA
  • a büntetés-végrehajtási szervezet járművei pedig BA betűjelű rendszámtáblákkal közlekedhetnek.

Lesznek majd olyan betűk, amik biztos nem fognak előfordulni az új táblákon? 

Igen, az ékezetes magánhangzók vagy a dz kivételével kétjegyű mássalhangzók nem szerepelhetnek rajtuk.

Lehetnek az új rendszerben egyénileg kiválasztott vagy egyedi táblák?

Igen, a módosított előírások változatlanul lehetővé teszik az egyénileg kiválasztott vagy egyedileg előállított rendszámok engedélyezését. 

 

Frissítés dátuma: 2021.06.16.
További cikkekért keresse fel Blog oldalunkat