Szarvashiba a szarvassal ütközés - főleg CASCO nélkül

Tavaly közel 7500 nagyvadat ütöttek el Magyarországon, ami 17 százalékkal meghaladja az egy évvel korábban regisztráltat - tájékoztatott a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.

Fokozottan figyelni kell

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) kiemelte, hogy az elmúlt hetekben ismét megnőtt a vadbalesetek száma, ami összefügésben áll az állatok párzási időszakban megváltozó viselkedésével. Ezért a károk megelőzése érdekében az őszi időszakban indokolt a fokozott elővigyázatosság.

Papp Lajos, a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke elmondta, hogy a károk átlagos értéke eléri a milliós szintet, így kiemelt szerep jut a megfelelő biztosítási fedezetnek. Ez olyan casco-szerződés lehet, amely kiterjed a töréskárra, ezen kívül több biztosítónál is köthető a kötelező biztosítás mellé kiegészítő vadkárbiztosítás.

Felhívta a figyelmet arra, hogy maga a kötelező biztosítás nem nyújt védelmet a saját kárra, mivel az baleset okozásakor csupán az érintett vétlen károsultaknak térít.

Kevés a megfelelően biztosított gépjármű

A FBAMSZ jelezte, hogy Magyarországon a gépjárműveknek csupán ötöde rendelkezik casco-védelemmel: az MNB adatai szerint 2022 második negyedévében valamivel több mint egymillió gépjárműnek volt ilyen biztosítása. Ezeknek a casco-biztosításoknak egy része ráadásul csupán részkockázatokra - például lopáskárra - terjed ki.

A vadgázolás áldozatai nem csak nagyvadak

A nagyvadak közül a legtöbb esetben őzzel ütköznek gépjárművek, tavaly több mint 5800 ilyen esetet rögzítettek a vadgazdálkodási adattárban. Ezen felül közel 1200 szarvast és 430 vaddisznót ütöttek el a járművek. Apróvaddal - nyúl, fácán, fogoly - további több mint 10 ezer balesetet regisztráltak.

Mindig járjunk el jogszerűen

Vadbaleset esetén a rendőrség mellett értesíteni kell az illetékes vadásztársaságot is, a sérült vadat nem szabad megközelíteni, az elpusztult állat tetemének elvitele pedig lopásnak minősül.

Forrás: MTI

Frissítés dátuma: 2022.10.11.
További cikkekért keresse fel Blog oldalunkat